• A kígyó vedlése.

    Az illúziók lehullása a belső határok megszületése, az identitás megváltozása.

    (Ezzel zárul a Neptunusz éve)

    A Kígyó éve fájdalmas volt, de ugyanakkor felszabadító is. Nem harsány, nem robbantott, nem döntött romba látványosan, csendben levette a fátylat.

    Sokan tapasztalták meg, hogy megváltozott az emberekhez való viszonyuk. Mintha tisztábbá vált volna a látás – nem azért, mert kerestük, hanem mert nem lehetett tovább nem észrevenni. Arcok, szándékok, kapcsolati minták váltak egyértelművé. Nem gonoszabb lett a világ, hanem láthatóbb.

    Lélektani értelemben ez a projekciók lebomlásának időszaka volt. Annak a felismerésnek a tere, amikor már nem azt látjuk a másikban, amit hinni szeretnénk, hanem azt, ami ténylegesen jelen van. Ez fájdalmas élmény lehet, mert együtt jár az illúziók elvesztésével – valójában azonban érési folyamat.

    Nem bizalmatlanságra tanított, hanem arra, hogy különbséget tegyünk naivitás és tiszta látás között.

    Sokan szembesültek azzal, hogy eddig túl sok mindent magyaráztak meg mások helyett, túl gyakran mentek szembe a saját belső jelzéseikkel, vagy túl sokáig tartottak fenn olyan kapcsolati dinamikákat, amelyek már nem voltak élők. Ez a folyamat nem büntetett – leállított.

    A lényeges különbség, hogy a felismerés nem megtorlás, hanem védelem.

    Amikor már nem írjuk felül azt, amit érzünk, nem kényszerítjük magunkat bizalomra ott, ahol nincs biztonság, nem akarjuk mindenáron megmenteni a másikat a saját működésétől.

    “Mindenki annyi szeretetet képes adni, amennyire önmagát szeretni képes. Mindenki olyan mélységekig képes látni téged, amilyen mélyen lement önmagába.”

    Túl sokáig választottunk másokat önmagunk helyett.

    Ez az időszak nem önmagában volt kijózanító, hanem azért, mert egy hosszan tartó, ködös működésmód végére tett pontot.

    A Neptunusz évei az oldódásról szólnak. Feloldódnak a határok, az identitások, a realitásérzék. Könnyebb hinni, mint látni. Könnyebb remélni, mint rákérdezni. Könnyebb megmagyarázni a másik viselkedését, mint elfogadni azt, amit valójában tesz.

    Ez az energia nem gonosz, de hajlamos összemosni a vágyat a valósággal. Idealizálásra, megmentésre, önfeladásra késztet – gyakran úgy, hogy mindezt szeretetnek nevezzük és ez sokaknál évekig így működött.

    Kapcsolatokban, élethelyzetekben, önazonosságban de akár önmagukban, személyiség jegyeinkben.

    Nem azt láttuk, ami volt, hanem azt, amit szerettünk volna hinni. Nem gyengeségből, hanem mert ez a működés akkor ismerősnek, biztonságosnak tűnt.

    Ez a köd azonban lassan oszlani kezdett, nem drámai eseményeken keresztül, nem botrányokkal, hanem azzal az érzéssel, hogy:

    „Valami elmozdult bennem, és onnantól nem tudtam ugyanúgy látni tovább.”

    Egyszerűen összeállt a kép.

    Lélektani szinten ez a projekciók visszavételét jelentette. Azt a pontot, amikor már nem vetítjük ki a másikra a saját reményeinket, hiányainkat, megváltásvágyunkat vagy a „majd megváltozik” történetét.

    És itt vált világossá, hogy nem minden csalódás vereség, van amelyik idegrendszeri megkönnyebbülés.

    Tisztánlátás, határok, gyógyulás.

    Sokan úgy élték meg, hogy az emberek „megmutatták az igazi arcukat”. Valójában nem ők változtak meg – a látás lett tisztább. Megszűnt az a szűrő, amin keresztül eddig néztük őket. Fontos azonban kimondani, hogy ez nem kizárólag negatív értelemben történt. A tisztánlátás nemcsak csalódásokat hozott, hanem megerősítéseket is.

    Voltak kapcsolatok, amelyek a fényben megálltak.

    Emberek, akiknek a jelenléte letisztultabbá, egyszerűbbé, őszintébbé vált, akikről kiderült, hogy nem a köd tartotta össze a kapcsolatot, hanem valódi tartalom. Ez az időszak nem csak arról szólt, hogy minden lehulljon, hanem arról is, hogy csak az maradjon, ami valódi. Ami nem illúzióra, manipulációra, projekcióra, megmentésre épült, hanem kölcsönösségre és belső igazságra. A valódi arc meglátása ezért nem mindig volt fájdalmas. Sokszor inkább megnyugtató. Visszaigazolta, hogy létezik tiszta kapcsolódás, és hogy nem minden kötődés a Neptunuszi ködben született. A tisztánlátás ebben az értelemben nem elvett, hanem szétválasztott: azt, ami csak hitt volt, attól, ami valóban jelen van.

    “Sokszor mi tartunk fenn illúziót, mert félünk a valóságtól.”

    Ez a felismerés fájhatott, mert együtt járt annak belátásával, hogy nem mindig a másik tévesztett meg minket. Sokszor mi tartottuk fenn az illúziót, mert féltünk a valóságtól.

    A tisztánlátás azonban nemcsak a külvilágot tette láthatóvá, hanem a saját belső működésünket is.

    Ebben a folyamatban különösen beszédes a kígyó szimbolikája. A kígyó a Skorpió archetípusához kapcsolódik: a mélységekhez, a rejtett rétegekhez, ahhoz, ami nem látható első pillantásra, mégis mindent meghatároz. Nem felszínt vizsgál, hanem okot, nem tünetet, hanem gyökeret, ezért a kígyó nemcsak az átalakulás, hanem a gyógyulás jelképe is. Nem a gyors megkönnyebbülésé, hanem annak a gyógyulásnak, amely akkor kezdődik, amikor már nem tagadjuk azt, ami fáj.

    Ez a belső munka mély és sorsfordító olyan rétegeken vezetett keresztül, ahol a régi énkép már nem volt fenntartható, és a megszokott szerepek fokozatosan feloldódtak.

    Nem külső válaszokat adott, hanem belül tette láthatóvá azt, ami addig rejtve maradt. Nem megjavítani akart, hanem visszavezetni ahhoz a belső ponthoz, ahol már nem lehetett nem látni, és nem lehetett nem érezni.

    Levedlés. Transzformáció. Árnyék Én.

    Megjelentek csendes eltávolodások, magyarázat nélküli lezárások, belső elengedések. Nem drámával, hanem felismeréssel. Az ember egyszer csak nem tudott ugyanúgy jelen lenni bizonyos kapcsolatokban, mert már nem volt mit elhinnie róluk.

    Megtanította, hogy a tiszta látás nem keménység, hanem önvédelem, és nem minden elengedés kudarc, hanem felszabadulás.

    Néha a legnagyobb fejlődés az, amikor nem tovább lépünk – hanem kilépünk.

    A régi rétegek leváltak, ezzel együtt a túlmagyarázás, az idealizálás

    —a „majd más lesz” történetek.

    Nem nem keményebbé, hanem érettebbé tett.

    A Neptunuszi köd felszállt.

    A látás visszatért.

    © Kamilla Csigás ✦ JadeVenusLifeOfTheStars — All Rights Reserved

  • Az igazság lehulló maszkjai — amikor a lélek beszélni kezd.🎭

    Az Ikrek Telihold most nem csupán eseményeket hoz felszínre — de megvilágítja a gondolatainkat, a kimondatlan igazságokat, és azt, hogyan kommunikáljuk a belső világunkat a külvilág felé.

    Ez az időszak a mentális tisztulásról szól, az Ego és a kontroll elengedéséről, az információk és az illúziók szétválasztásáról, a kommunikációs blokkok feloldásáról, az őszinteség és a határhúzás új szintjéről, valamint arról a pontról, amikor a gondolati káoszból végre tiszta döntés születik.

    Itt nincs helye a féligazságoknak, a kíméletből mondott füllentéseknek, az elhallgatott érzéseknek, az álalázatnak, vagy a manipulációs játszmáknak — ez a valódi lelki és értelmi megtisztulás időszaka.

    A Telihold által felismerhetjük önmagunkban, hogy mi az, ami már nem igaz ránk, így lehullik az, ami csak egy régi szerep, alkalmazkodás vagy túlélőmechanizmus volt.

    Az Ikrek archetípusa:

    • kérdezés,

    • kíváncsiság,

    • játékosság

    • információ áramlás,

    • őszinte gondolatközlés

    A Telihold energetikai üzenete:

    „Most beszélni kell, ki kell mondani, meg kell érteni.”

    De ez nem feltétlen hangos!

    Az igazság lehet puha, csendes, lassú — de tiszta.

    Mit mondunk ki — és mit hallgatunk el?

    Mit kommunikálunk — és mi zajlik valójában bennünk?

    Lelki árnyék: Ha az Ikrek energiája nincs tudatosítva, az egyensúly felbomlik a személyiségben, ami túlelemzéshez, elfojtáshoz, túlpörgéshez, szétszórtsághoz, pletykáláshoz, túlmagyarázáshoz vezethet.

    Ebben a fényben láthatóvá válik a távolság aközött, amit kimondunk, és aközött, amit valójában érzünk.

    -A beszédem önkifejezés…vagy védekezés?

    -A hallgatásom bölcsesség… vagy félelem?

    -A kapcsolódásokban jelen van az egyensúly az elme és a szív között?

    Ez az időszak különösen erősen rávilágít arra, hogy szükségessé válik a félreértések tisztázása, a kimondatlan sérelmek felszínre hozása, valamint régi beszélgetések újraértelmezése. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy átírjuk a kapcsolati szerződéseket — a sokszor tudattalanul létrejött megállapodásokat, és új szintre emeljük a mentális és érzelmi határhúzást.

    Nem mindenki méltó arra, hogy belépést kapjon a belső világodba.

    A kommunikáció nem azt jelenti, hogy mindent elmondasz,hanem azt, hogy az igazat mondod, a megfelelő helyen, a megfelelő embernek.

    Az Ikrekhez kapcsolódó testrészek:

    • idegrendszer

    • tüdő

    • légutak

    • vállak

    • karok

    • kéz

    • torok csakra 🔵(kifejezés, igazság, beszéd)

    Ha ebben az időszakban kapkodóvá válik a légzés, feszülés keletkezik a vállakban, a torok összezár, a hang rekedtebbé válik, vagy egyszerűen azt tapasztaljuk, hogy „nem jön ki a szó” — az gyakran annak a jele, hogy a kimondatlan gondolatok, elfojtott érzések és meg nem osztott igazságok a testünkön keresztül próbálnak utat találni.

    Az igazság szabaddá tesz:

    -Tiszta kommunikáció,

    -Tiszta határok

    -Tiszta szándék

    Egy 9 éves ciklust zárunk 2025-ös évvel, így most az év utolsó napjaiban kollektív szinten érezhetünk igényt a visszavonulásra.

    Ilyenkor a tudattalan dolgozik,

    a lélek „rendez”, átrendez,

    az idegrendszer regenerálódik.

    Lezáruló ciklusoknál az energia befelé indul, nem kifelé.

    „Hallgass most befelé.”

    Sokszor az elvonulás nem azt jelenti, hogy valakit eltaszítunk hanem azt, hogy visszatérünk saját magunkhoz.

    A lassítás: nem gyengeség, hanem átmenet. A modern világ azt a nyomást helyezi a társadalomra, hogy – “mindig menj tovább, mindig legyél ott, mindig teljesíts”

    A lélek viszont máshogy beszél-

    „Nem lehet új lendület ott,

    ahol nem volt megállás.”

    Egy növény sem virágzik egész évben.

    A természet ciklusokban lélegzik.

    Ami most energetikailag érezhető:

    -változó identitás

    -szűknek érzett kapcsolatok

    -irritáció társas helyzetben

    -felszínes beszélgetések kerülése

    -mélyebb igazságok érkezése

    Ez a „lelassulás” nem visszaesés. Ez a lélek egy új verziójának érkezése.

    ✦ Kérdések, amivel érdemes foglalkozni:

    • Miben érzem, hogy túl sok vagyok másoknak?

    • Miben érzem, hogy túl kevés vagyok önmagamnak?

    • Kinek adok energiát, aki nem ad vissza?

    • Mire vágyik most a testem?

    • Mire vágyik most a lelkem?

    • Kivel szeretnék igazán jelen lenni — és kivel nem?

    Égi hatások a Telihold időszakában

    Az Ikrek Telihold szembenáll a Nyilas Nappal, együttáll a Nyilas Vénusszal és az Ikrek Uránusszal és Trigonban van a Vízöntő Plútóval. 

    A Merkúr a Skorpióban van. 

    A Telihold és a Sorskereszt is változó jegyekben áll, így minden szinten érezhető a változás szele. 

    © Kamilla Csigás ✦ JadeVenusLifeOfTheStars — All Rights Reserved

  • A lélek alkimista útja

    A kollektív lélek transzformációja az anyagtól a tudatosságig.

    A Plútó nem csupán egy bolygó. Ő az alvilág kapuőre, a lélek mélyének transzformátora, a halál és újjászületés princípiuma.

    Ahol a Plútó jár, ott a tudattalan felszínre tör. Ott meghal valami, hogy valami új, tisztább, igazabb születhessen.

    Ő a lélek mélyének őrzője, a láthatatlan erők alkimistája, aki minden generációt beavat a halál és újjászületés örök körforgásába.

    A Plútó lassú mozgása miatt egy-egy generáció életét és kollektív sorsát formálja.

    A születési jegy, amelyben áll, kollektív sebet, transzformációs erőt és árnyékot hordoz — azt a témát, amelyben az adott nemzedéknek meg kell halnia, hogy újjászülessen.

    Minden Plútó-generáció egy-egy mély beavatási szintet képvisel:az anyagi biztonságtól a szellemi ébredésig,az önazonosság küzdelmeitől a kollektív tudatosságig.

    A Plútó az árnyék és a fény közötti híd, aki arra tanít, hogy

    “Az erő nem a hatalomban rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk átalakulni.”

    ♉ Plútó a Bikában (1852–1884)

    A birtoklás, anyagi biztonság, és a természet törvényeinek időszaka.

    E generáció a stabilitás, föld, pénz és érték fogalmát alakította ki.

    Árnyéka: ragaszkodás, merevség, a biztonság illúziójába kapaszkodás.

    Transzformációja: valódi belső értékek felfedezése – az anyag szakrális megtapasztalása.

    🜃Kulcsmondata: „A valódi érték nem a birtoklásban, hanem a lélek stabilitásában rejlik.”

    ♊ Plútó az Ikrekben (1882–1914)

    Az elme, kommunikáció, tudás és technológia forradalma.

    Az információ hatalma született meg – újságírás, tudomány, gyors gondolkodás.

    Árnyéka: szétszórtság, manipuláció a szavakon keresztül.

    Transzformációja: a szó mágikus erejének felismerése – az igazság hangja az elme zajában.

    🜁Kulcsmondata: „A kimondott szó teremtő erő – használd a fény szolgálatában.”

    ♋ Plútó a Rákban (1912–1939)

    A nemzetek, család, otthon és érzelmi gyökerek átalakulása.

    Háborúk, otthontalanság, menekülés – a kollektív sebek a biztonságérzet elvesztéséről szólnak.

    Árnyéka: túlzott kötődés, félelem az elengedéstől.

    Transzformációja: az igazi otthon felismerése önmagunkban – a lélek megtartó ereje.

    🜄Kulcsmondata: „Az otthon nem hely, hanem a lélek állapota.”

    ♌ Plútó az Oroszlánban (1937–1958)

    A személyes erő, kreativitás, individualizmus és ego korszaka.

    Az ember felfedezte saját teremtő erejét – művészet, divat, önkifejezés, hatalom.

    Árnyéka: egoizmus, dráma, hatalommal való visszaélés.

    Transzformációja: az önkifejezés a szív útján – az egóból születő szolgálat.

    🜂Kulcsmondata: „A valódi hatalom a szív bátorságából születik, nem az egóból.”

    ♍ Plútó a Szűzben (1956–1972)

    Az egészség, munka, rendszer és szolgálat reformja.

    A test, higiénia, és a munka értelmének átalakulása.

    Árnyéka: perfekcionizmus, kontroll, túlzott racionalizálás.

    Transzformációja: a munka és a szolgálat szentsége – a test templomként való tisztelete.

    🜃Kulcsmondata: „A gyógyulás az elfogadásban kezdődik, nem a tökéletességben.”

    ♎ Plútó a Mérlegben (1971–1984)

    A kapcsolatok, egyensúly, harmónia és igazság korszaka.

    A női-férfi energia újradefiniálása, a párkapcsolati minták forradalma.

    Árnyéka: függőség, tetszeni vágyás, hamis harmónia.

    Transzformációja: önmagunkban találni meg a másikat – szent kapcsolódások születése.

    🜁Kulcsmondata: „A valódi egyensúly akkor születik, amikor önmagaddal is békében vagy.”

    ♏ Plútó a Skorpióban (1983–1995)

    A legmélyebb generáció. A halál, szexualitás, hatalom és trauma transzformációja.

    A titkok, árnyékok és pszichológiai mélységek kora.

    Árnyéka: megszállottság, kontroll, érzelmi manipuláció.

    Transzformációja: az árnyék ölelése – a belső főnix újjászületése a hamvakból.

    🜄Kulcsmondata: „A halálon túl is van élet. Minden vég a beavatás kezdete.”

    ♐ Plútó a Nyilasban (1995–2008)

    A hit, tudás, kultúra és szabadság átalakulása.

    A vallások, filozófiák, és a világlátás új dimenziót kapott.

    Árnyéka: dogmatizmus, fanatizmus, ítélkezés.

    Transzformációja: a belső igazság megélése – a hit szabadsága határok nélkül.

    🜂Kulcsmondata: „A valódi hit nem kívülről érkezik, hanem a lélek mélyéről fakad.”

    ♑ Plútó a Bakban (2008–2024)

    A hatalom, rendszer, politika és struktúra újraszületése.

    Az intézmények megrendülnek, a régi rend összeomlik.

    Árnyéka: kőkemény kontroll, hatalmi játszmák, érzelmi fagyottság.

    Transzformációja: a felelősség új szintje – a szívből vezetett hatalom megjelenése.

    🜃 Kulcsmondata: „Az igazi erő a belső tartásban rejlik.”

    ♒ Plútó a Vízöntőben (2023–2044)

    A közösségek, technológia, tudatosság és emberiség evolúciójának korszaka.

    Az ember és gép határának elmosódása, a szabad akarat újraértelmezése.

    Árnyéka: elszemélytelenedés, kontroll az információ felett, mesterséges kapcsolódások.

    Transzformációja: kollektív ébredés – a szabadság szívből fakadó formája.

    🜁 Kulcsmondata: „Az új világ bennünk születik.”

    🜂 A PLÚTÓ ÜZENETE A LÉLEKNEK

    A Plútó tanítása nem félelmetes, hanem felszabadító.

    Arra emlékeztet, hogy a lélek nem fél a sötéttől, mert tudja: ott találja meg az igaz fényt.

    Az árnyék nem az ellenségünk – hanem a beavatás kapuja.

    „A Plútó arra tanít, hogy elengedjük mindazt, ami már nem igaz bennünk, és megszülessünk önmagunk tiszta, valódi lényeként.”

    Kulcsüzenet🗝️:

    A Plútó generációk nem csupán időszakokat jelölnek –hanem kollektív beavatásokat, amelyeken az emberiség lépésről lépésre halad át.

    Ha megértjük, hol állt a Plútó születésünk pillanatában, felismerhetjük, milyen mély igazságot és árnyékot hoztunk, hogy azt fénnyé alakítsuk.

    Összegzés:

    ♉ Plútó a Bikában: 1852 – 1884

    → kb. 32 év, hosszabb tartózkodás (föld elem lassítja a mozgását)

    ♊ Plútó az Ikrekben: 1882 – 1914

    → 32 év, intellektuális forradalmak és kommunikációs fejlődés

    ♋ Plútó a Rákban: 1912 – 1939

    → 27 év, otthon, nemzet és érzelmi gyökerek átalakulása

    ♌ Plútó az Oroszlánban: 1937 – 1958

    → 21 év, önkifejezés, hatalom, ego – a háború utáni korszak

    ♍ Plútó a Szűzben: 1956 – 1972

    → 16 év, munka, egészség, szolgálat, rendszerek újraformálása

    ♎ Plútó a Mérlegben: 1971 – 1984

    → 13 év, kapcsolatok, harmónia, igazság és társadalmi egyensúly

    ♏ Plútó a Skorpióban: 1983 – 1995

    → 12 év, trauma, szexualitás, újjászületés, pszichológiai mélység

    ♐ Plútó a Nyilasban: 1995 – 2008

    → 13 év, hit, tudás, vallás, globális tudatosság és expanzió

    ♑ Plútó a Bakban: 2008 – 2024

    → 16 év, hatalom, rendszer, felelősség és összeomlás / újjáépítés

    ♒ Plútó a Vízöntőben: 2023 – 2044

    → 21 év, tudatosság, technológia, emberiség fejlődése és közösségi újjászületés.

    💫 Megjegyzés a határévekről:

    Mivel a Plútó visszalépéseket (retrográd mozgásokat) is tesz, az átmeneti években (pl. 1983–1984, 1995–1996, 2023–2024) mindkét jegy energiája jelen van.

    Ezért ha valaki a határidőn született, egyéni képletben ellenőrizni kell, melyik jegyben áll pontosan a Plútója.

    ♇ Ez az anyag általános asztrológiai leírást tartalmaz, nem helyettesíti a személyes képletelemzést.

    Az üzenetek kollektív jellegűek, mindenki a saját születési képlete alapján értelmezze őket.

    © Kamilla Csigás ✦ JadeVenusLifeOfTheStars — All Rights Reserved

  • “A lélekszerződés ember és állat között az egyik legmélyebb, legmeghatóbb spirituális kapcsolat, amit a földi életben megélhetünk.”

    🐾Szeretett kiscicám, társam, és gyógyítóm, Masha emlékére.🕊️

    „Amikor két lélek egymásra talál, hogy gyógyítsák egymást.”

    Vannak találkozások, amelyek nem a véletlen művei.

    Az állatok, akikkel életünk során összekapcsolódunk, nem csupán „házi kedvencek” – ők lélektársak, akikkel már a leszületésünk előtt egyezséget kötöttünk.

    Egy lélekszerződést.

    🪶 Mi az a lélekszerződés?

    A lélekszerződés két (vagy több) lélek közötti megállapodás, amelyet a földi élet előtt, a születések közti térben hoznak létre.

    Egyfajta kozmikus ígéret, hogy az adott inkarnációban találkozni fognak – és együtt tanulnak, gyógyulnak, fejlődnek.

    Egy állat lelkével kötött szerződés gyakran feltétel nélküli szeretetre tanítja az embert.

    Az ember az állatnak biztonságot, otthont és gondoskodást ad, míg az állat az embernek bizalmat, hűséget és gyógyító energiát.

    🐾 Az állatoknak spirituális szerepük van az életünkben. Ők energiakapuk a természet és a felsőbb tudat között.

    Ők intuitívan érzékelik a rezgéseinket, érzelmeinket, és visszatükrözik mindazt, amit gyakran magunk elől is elrejtünk.

    Egy állat:

    • le tudja „vezetni” a gazdája feszültségét,

    • át tudja venni a betegségeket vagy fájdalmakat (energetikai szinten),

    • segít az embernek a jelenben maradni,

    • és emlékeztet arra, hogy a szeretet nem szavakból, hanem rezgésből áll.

    Amikor egy lélek a küldetését teljesíti, és elhagyja a földi síkot, nem ritka hogy ezzel együtt az ember élete egy fordulóponthoz ér.

    Mintha az állat addig kísérte volna őt, amíg be nem töltötte a lélekszerződésben vállalt szerepét.

    Ezekben a pillanatokban nehéz az elengedés, de fontos tudni:

    a kapcsolat nem szűnik meg – csupán formát vált.

    Az állat lelke továbbra is ott van, energetikai vezetőként, őrzőként jelen az ember életében.

    🐈‍⬛Hogyan ismerheted fel, hogy a lélekszerződés van köztetek?

    1. Már az első pillanatban mély, megmagyarázhatatlan kötődést érzel.

    2. Az állat „rád talál”, nem te keresed őt – vagy fordítva, de a találkozás sorsszerűnek tűnik.

    3. Érzed, hogy valamit tanít neked – türelmet, felelősséget, szeretetet, elfogadást.

    4. Amikor beteg vagy szomorú vagy, érzékeli és reagál: melléd bújik, figyel, gyógyít.

    5. A halála mély spirituális ébredést hoz – mintha újra kapcsolódnál az isteni tervhez.

    ✨ A szeretet, ami örök

    Az ember–állat lélekszerződés mindig a szeretet nyelvén íródik.

    Nem követel, nem korlátoz, nem ítél – csak létezik, és amikor a lélek újra testet ölt, gyakran ugyanaz a lélek tér vissza más formában, más állat testében, hogy folytassa a közös utat.

    Ahogy a lélek fejlődik, az állat is segíti az embert abban, hogy megszelídítse a saját ösztönenergiáit – és megtanulja, mit jelent valóban együtt létezni a természettel, önmagával, és a szeretet forrásával.

    Az állatok a Föld angyalai.🪽

    Nem beszélnek a nyelvünkön, mégis megértik a szívünket.

    A lélekszerződésük velünk nem szavakban, hanem rezgésben köttetett – a szeretet frekvenciáján.

    Amikor egy állat megérkezik az életedbe, a lelked egy darabja tér vissza hozzád.

    Ők valóban gyógyító lelkek 

     —  olyan lények, aki nemcsak társként, hanem energetikai őrzőként érkeznek az életünkbe. 

    „Néhány háziállat önként vállalja, hogy elnyeli gazdája fájdalmát” —  

    ez pontosan leírja a lélekszerződések természetét.

    A saját testükön és lelkükön keresztül gyógyítják az átalakulásunkat — és amikor a küldetésüket teljesítették, hazatérnek a fénybe.

    A lélekszerződés ember és állat között soha nem szűnik meg! Vigyáznak ránk távozásuk után is, csak már egy másik síkon.

    Az állatok lelke is a földi sík közelében marad egy ideig a test elhagyása után — nagyon hasonlóan, mint az emberi lelkek.

    A különbség annyi, hogy ők tiszta szeretetrezgésből működnek, nincs bennük ego, félelem vagy kötődés az anyaghoz ezért az ő átmeneti idejük sokkal lágyabb, békésebb és gyorsabb.

    Ami általánosan megfigyelhető:

    • Az állat lelke néhány napig vagy akár 1–2 hétig valóban ott maradhat a gazdája közelében.

    • Ilyenkor gyakran érezhető a jelenléte: halk nesz, finom melegáram, szag, mozdulat a látómező szélén – vagy egyszerűen csak egy békés energia, ami körbevesz.

    • Ez az időszak arra szolgál, hogy a szeretet köteléke kiegyenlítődjön – hogy az ember elengedhesse a fájdalmat, és az állat is békében átléphessen a Fénybe.

    • Amikor a lélek már elérte a fényt, az energia összeolvad az univerzális szeretetmezővel, de bármikor „visszalátogathat” — különösen álmaidban, meditációban vagy szívrezgésen keresztül.

    © Kamilla Csigás ✦ JadeVenusLifeOfTheStars — All Rights Reserved

  • A tűz🔥és a víz💧egyesülése.

    Telihold a Kosban & Mars a Skorpióban – A Lélek Újjászületése

    Fire & Water Cleansing Ritual for Courage, Truth & Transformation.

    2025. október 7. – A tudattalan tűz fogadása.

    “Ahogy a Hold eléri teljességét a Kos jegyében, a lelkünk is elér egy fordulóponthoz.

    A telihold mindig beteljesülést, lezárást és felismerést hoz, ám a Kos tüzes energiája most nem csendre hív – hanem mozdulásra.

    Ez az időszak az önmagunkért való kiállás, a bátorság és az őszinte cselekvés ideje.”

    Kos telihold esetén az erőszakosabb, nyers,  önérvényesítő énünk kerülhet előtérbe, aki nem fél kiállni és harcolni.

    🜂 A TUDATALATTI TŰZKAMRÁJA

    A Kos telihold és a Skorpióban járó Mars most pszichés forrpontot teremt bennünk.

    Nem a külvilág eseményeit világítja meg, hanem a lélek belső kazánját –

    ahol az nyers ösztön, a szenvedély, a düh és a vágy találkozik.

    Ez az égi állás nem a “pozitív gondolkodás” terepe.

    Ez a psziché tűzpróbája, ahol az elnyomott energia felszínre tör,

    hogy visszakövetelje a helyét a tudatos énben.

    Amit eddig tagadtál, most visszanéz rád.

    Amit elfojtottál, most ki akar feltörni, amitől pedig féltél, abban most felismered az erőd gyökerét.

    „A tűz, amit elfojtasz, egyszer lángra kap benned.”

    ♈︎A KOS ARCHETÍPUSA – AZ ÉN SZÜLETÉSE

    A Kos nem kér engedélyt.

    Az ösztönös mozdulat, amellyel az ember átlépi a kaput, és azt mondja: „Itt vagyok.”

    A lélek fejlődésében a Kos az a pont, ahol az individuum megszületik.

    De minden kezdet magában hordozza a kockázatot:

    a tűz fel is égethet, ha nem tanuljuk meg irányítani.

    A Kos telihold energetikai üzenete: tanulj meg bánni az erőddel.

    Ne tagadd, ne szépítsd – de szelídítsd.

    „Aki nem meri megélni a dühét, az önmaga ellen fordítja a tüzet.”

    Mindenkinek joga van az érzelmeihez, a könnyeihez, a dühéhez. A düh nem bűn. A düh életenergia, de tudatos irányítás nélkül rombol, míg tudatossággal felszabadít.

    ♏︎A SKORPIÓ MÉLYSÉGE – A LÉLEK ALKÍMIÁJA

    A Mars most a Skorpióban jár – saját árnyék-jegye mélyén.

    Ez az elfojtott érzelmek és ösztönök felszabadításának ideje.

    A Skorpió Mars nem a felszínen harcol.

    Ő a psziché sebésze – belemetsz a lélek húsába, hogy eltávolítsa, ami mérgez.

    Nem fél a sötétségtől, mert tudja: a sötétség az átalakulás kamrája.

    „A düh a lélek oxigénhiánya.”

    Ez az energia most azt kéri:

    ne fojtsd tovább, hanem alakítsd át.

    A haragból igazság, a félelemből bátorság,

    a vágyból teremtőerő születhet.

    A Skorpió Mars tanít:

    nem kell minden érzést elengedni.

    Csak át kell égetni a tudat fényén.

    🜂🜄 A TŰZ ÉS A VÍZ HÁZASSÁGA

    A Kos és a Skorpió ellentétes elemek – tűz és víz –

    mégis ugyanannak az isteni erőnek a két pólusa.

    A tűz cselekszik, a víz érez.

    A tűz kirobbant, a víz elnyel.

    De amikor a kettő összeér, megszületik az érzelmi intelligencia –

    az a tudás, amelyben az ösztön tudattá válik.

    Ez a mostani égi konfiguráció a lélek alkímiai műhelye.

    Ahol minden hamis réteg leég,

    és ami marad, az az esszencia – az arany.

    “A tűz a vízben, a vágy a csendben – ez a lélek újjászületése.”

    A DÜH MINT SZAKRÁLIS ERŐ

    A düh nem pusztításra született.

    A düh az a hely, ahol az életenergia torlódik,

    mert nem talált természetes levezetést.

    Ezért most minden, amit elnyomtál –

    a haragod, a vágyad, a nemet mondásod –

    vissza akar térni a szívbe, hogy megtisztuljon.

    A tűz elem arra tanít, hogy a határaid nem falak, hanem energiakonténerek.

    Ha tudatosan tartod őket, a dühöd már nem robban, hanem átalakít.

    “Aki képes uralni a lángot, fényforrássá válik.”

    🕯️A BELSŐ ALKIMISTA ÉBREDÉSE

    A tűz– és vízrituálé nem csupán szimbolikus.

    A tűz az akaratod, a víz az érzelmeid.

    Amikor összekapcsolod őket, valójában a pszichéd két ellentétes pólusát integrálod.

    Ez a szertartás nem külső varázslat, hanem belső művelet:

    a tudattalan tartalmaid beemelése a fénybe.

    “Visszaveszem a vetített erőmet, és integrálom magamba.”

    A tűz eloldja a múltat,

    a víz elringatja a sebet,

    és a szíved közepén megszületik az új rend.

    ÚTRAVALÓ 🗝️KULCSÜZENET

    Megtalálni az egyensúlyt az ösztönös és a tudatos cselekvés között. Felismerni, hol kell kiállnod magadért, és hol kell elengedned a felesleges csatákat.

    Elengedni a sérelmet, a haragot, és felismerni: a benned élő erő nem rombol, hanem vezet.

    Intenzív, szélsőséges érzelmi hullámok járhatják át a testet, de ha engeded, hogy keresztüláramoljanak a testeden, akkor azok megtisztítanak majd, nem pedig elsodornak téged.

    ♇ ZÁRÓ GONDOLAT

    Ez a Kos telihold és a Skorpió Mars együtt a lélek Alkímiai újjászületését jelzi. A pusztulás és a születés most egy táncban forr össze.

    És te – aki nem menekülsz el a mélység elől – a tűz és víz közös fényében ismered fel, ki vagy valójában.

    „A tűz éget, a víz gyógyít –

    de együtt: életet teremtenek.”

    © Kamilla Csigás ✦ JadeVenusLifeOfTheStars — All Rights Reserved

  • Mit üzen a 2025-ös év? A Neptunusz hatása és a numerológiai 9-es év energiái egyéni és kollektív szinten.

    A numerológia és az asztrológia üzenete: elengedés, tisztulás és az új kezdet előkészítése.

    A 2025-ös év személyi évszámként és kollektív energiában is a 9-es szám rezgését hordozza numerológiai szempontból. Ez az év összefügg a Neptunusz szimbolikájával, és egy teljes 9 éves ciklus lezárását is jelenti.

    Ez az időszak mély lelki kérdések vizsgálatát, gyógyulási lehetőséget, elengedést és tanulságok levonását hozza. A Neptunusz – a spirituális beavatás bolygója – az átszellemülést, szintemelkedést és belső lelki átalakulást segíti elő, mind egyéni, mind kollektív szinten.

    2025 numerológiája – a 9-es év

    2 + 0 + 2 + 5 = 9

    A 9-es szám a numerológiai ciklus záró pontja, amely a beteljesülés, beérés és elengedés energiáját hordozza.

    A 9-es szám üzenetei:

    • lezárás (egy fejezet véget ér),

    • összegzés (mi az, ami marad, és mi az, amit el kell engedni),

    • karma kiegyenlítése (a rendezetlen dolgok most felszínre kerülnek),

    • humanitás és szolgálat (a nagyobb összefüggések meglátása),

    • intuíció és spirituális ébredés.

    Neptunusz éve

    A Neptunusz az asztrológiában a víz elemhez, az álmokhoz, illúziókhoz, spiritualitáshoz és a határok feloldásához kapcsolódik.

    2025 energiái a Neptunusz hatása alatt:

    • Intuíció erősödése – érzékenyebbé válunk a láthatatlan energiákra, gyakrabban tapasztalhatunk szinkronicitást, jeleket, üzeneteket.

    • Illúziók lelepleződése – minden, ami hamis vagy csalóka, szétesik.

    • Művészi és spirituális ihlet – a kreatív és érzelmi világ felerősödik.

    • Lelki tisztulás – sokan mélyebb önismereti vagy transzcendens útra lépnek.

    A Neptunusz árnyoldala viszont a köd, káosz, függőségek, csalódás és önámítás. Ezért fontos, hogy ne meneküljünk illúziókba, hanem a valóságban maradva tisztán lássunk.

    A 9 éves ciklus lezárása

    2025 a mostani 9 éves numerológiai ciklus utolsó állomása.

    Ez azt jelenti, hogy:

    • Amit 2017-ben (az 1-es évben) elindítottál, most lezárul vagy új értelmet nyer.

    • Sok minden befejeződhet, megszűnhet – munkák, kapcsolatok, szokások, régi minták.

    • Csak az vihető tovább a 2026-ban induló új 1-es évbe, ami összhangban van a lelkeddel.

    • Ez az időszak egyfajta spirituális aratás: most tapasztalod meg mindazt, amit az elmúlt években vetettél.

    Kapcsolódó önreflexiós kérdések – a köd és illúziók témájában

    • Mi történt veled az elmúlt 9 évben?

    • Mi az, aminek lejárt az ideje?

    • Mi az, ami már nem méltó hozzád?

    • Miben menekültél illúziókba, és hogyan tudod most tisztán látni a helyzetet?

    • Hol hittél el valamit, ami valójában nem volt igaz?

    • Mely területeken csaptad be önmagadat?

    • Milyen helyzetekben választottad inkább a „szép ködöt”, mint a tiszta igazságot?

    • Hogyan reagáltál, amikor az illúzióid szertefoszlottak?

    • Milyen szerepet játszottak mások illúziói a te életedben?

    • Mit és hol kell begyógyítanod magadon?

    • Milyen jeleket kaptál, amelyeket akkor figyelmen kívül hagytál?

    • Hogyan tudod mostantól jobban megkülönböztetni a valóságot a fantáziától?

    • Mi segít abban, hogy a ködön túl is tisztán láthasd az utadat?

    Mire érdemes most figyelni az év utolsó időszakaiban?

    1. Elengedés és lezárás – ne ragaszkodj ahhoz, ami nem szolgál.

    2. Önreflexió – értékeld az elmúlt 9 év tanulságait, fejlődésed állomásait.

    3. Spirituális nyitottság – hagyd, hogy a Neptunusz inspiráljon, de maradj földelt.

    4. Karma rendezése – régi ügyek, kapcsolatok vagy anyagi kérdések visszatérhetnek, hogy végleg lezárd őket.

    5. Szolgálat és önzetlenség – a 9-es szám humanitárius rezgése arra hív, hogy másokat is támogass, ne csak magadra koncentrálj.

    Útravaló kulcs🗝️üzenet:

    Meg kell tanulni úszni az árral, és elfogadni, hogy minden változás a fejlődésünket szolgálja. Engedd, hogy ami elmúlni akar, távozzon, és bízz abban, hogy az új ciklusban magasabb szinten indulhatsz tovább.

    Összegzés

    A 2025-ös év a lezárás, tisztítás, spirituális megértés és elengedés ideje.

    Egy átmeneti, mégis meghatározó időszak, amely előkészíti a terepet a 2026-ban kezdődő új 9 éves ciklusnak.

    Ez az év olyan, mint egy rituális záró fejezet: most letesszük a múlt terheit, hogy tiszta lappal indulhassunk tovább – új célokkal, új energiákkal, új szintre lépve.

    © Kamilla Csigás ✦ JadeVenusLifeOfTheStars — All Rights Reserved

  • 2025. Szeptember 21.

    Az Újhold energiája mindig egy fél éves ciklust indít el, a Napfogyatkozással együtt, ez még erőteljesebb hatást jelent.

    Az Újhold és a Napfogyatkozás rendkívül erőteljes asztrológiai jelenségek, mivel az Újhold mindig új kezdeteket jelöl, a Napfogyatkozás pedig felerősíti ennek hatását, sorsfordító energiákkal.

    A Szűz jegy energiája a rendet, a tisztaságot, a rendszerezést, az egészséget és a szolgálatot szimbolizálja – tehát ezen a területen történhetnek jelentős változások.

     “Ami bent, az kint.”

    A Szűz Újhold segít abban, hogy átlássuk életünk zavaros részleteit, apró lépésekkel megtanuljuk uralni a káoszt, és tudatosan megújuljunk. Meg tudunk válni olyan szokásoktól és tárgyaktól, amik már nem rezonálnak velünk, illetve a mostani énünkkel.

    Kapcsolódó kérdések

    • Hogyan tudod az egészségedet egy magasabb szintre emelni? (Test–Lélek–Szellem síkon)

    • Mit teszel meg napi szinten az egészségedért? (Test–Lélek–Szellem síkon)

    • Hogyan tudsz energetikailag rendet tenni az életedben?

    Amikor tudatosan kapcsolódunk a testünkhöz, könnyebben felismerjük a testünk jelzéseit és üzeneteit. 

    Az életmódunk és életritmusunk visszatükröződése az önszeretetünknek.

    Mit jelent ez általánosságban?

    Újhold → új kezdetek, vetés, tiszta lap.

    Napfogyatkozás → sorsszerű fordulatok, karmikus tisztulás, olyan változások, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

    Szűz energia → test, egészség, munka, napi rutin, szolgálat, rendszerezés, önfegyelem.

    Összességében

    A Napfogyatkozás és Újhold a Szűzben egyfajta „nagytakarítást” hoz, hogy új, tisztább alapokra építhess. Testi, lelki és mentális szinten is fordulatot indít, különösen a mindennapokban, rutinokban, egészségben és munkában.

    Útravaló kulcs🗝️üzenet

    Nézd meg a születési képletedben, hogy melyik házad kezdődik a Szűz jegyében. Azon az életterületen várható a változás az elkövetkezendő 6 hónapban!

    Transzformációs csatorna üzenet

    Ha mélyen magunkba nézünk, felfedezhetünk olyan rétegeinket, amelyeket évek óta magunkkal cipelünk, de már egyáltalán nem hozzánk tartoznak. Ez lehet bármi.

    Olyan ez az érzés, mint amikor egy sötét szobában hirtelen megnyílik egy fényrés, ami megvilágítja és világossá teszi számunkra, milyen sötétben voltunk bezárva mentálisan hosszú ideig.

    Ezek a felfedezések mindig új alapot adnak az újrakezdéshez, és motivációt a folytatáshoz. Az új minőség lassan, de biztosan épül.

    © Kamilla Csigás ✦ JadeVenusLifeOfTheStars — All Rights Reserved

  • Telihold a halak jegyében🌕♓️&Teljes holdfogyatkozás&999 energetikai kapu🚪megnyílása

    2025.Szeptember 7.

    Míg a bolygómozgások hatásait sokszor már fél évvel korábban érezni és tapasztalni lehet, addig a Telihold, vagy az Újhold 2-3 nappal előtte éreztetik hatásukat erőteljesen.

    A mostani Telihold időszaka egy 2-3 hétig tartó intenzív energetikai átalakulást indít el, a szeptember 9-én megnyílt 999 energetikai kapuval, ami testi-lelki-szellemi szinten is hoz egy teljes átrendeződést.

    A Halak telihold üzenete – Elengedés és bizalom

    A Halak telihold mindig erőteljes spirituális és érzelmi energiákat hoz, ráadásul szeptember elején még erősebben érezhetjük, mert közel vagyunk az őszi napéjegyenlőséghez is.

    A Szűz időszakában járunk, ami külső-belső nagytakarítást jelent.

    Megválni mindentől ami már elavult, régi.

    Most minden felszínre jön, amit nem tudtunk elengedni, vagy amit elfojtottunk, és mélyre temettünk.

    Ezek lehetnek: kapcsolatok, traumák, félelmek, álmok, vágyak. Intenzív és dinamikus energiák érkeznek, gyors és hirtelen történésekkel, lehetőségekkel. Jellemző lehet a kettősség érzése: energikusság és tervezés, melankólia, belső feszültség.

    Ez a telihold a befelé fordulás, az elengedés és a lélek megtisztulásának ideje.

    Mire hív most a Halak telihold?

    Érzelmi kitisztulás: felszínre hozza a régóta hordozott érzéseket és tudattalan mintákat, segít elengedni a múlt terheit. Az intuíció felerősödése: a belső hang, álmok, megérzések most tisztábban vezetnek. Jó időszak meditációra, álomnapló vezetésére, tarot- vagy asztrológiai önismereti munkára. Kreativitás és művészi ihlet: inspirálhat írásra, táncra, festésre, zenére – a művészi kifejezés különösen felszabadító lehet.

    Határvonalak: a Halak energiája hajlamos túláradni, most láthatóvá válhat, hol áldozzuk fel magunkat másokért, és hol kell egészséges határokat húzni.

    (Fontos megjegyezni, hogy nem kell ráfeszülni az elengedésre!

    Tudnunk kell, hogy minden és mindenki, amivel és akivel már nincs dolgunk, magától távoznak az életünkből, ahogy változunk és emelkedünk.

    Amivel és akivel pedig még dolgunk van, maradnak.!)

    Amire érdemes figyelni!

    •Kapcsolódni a víz elemhez: fürdő, tisztító zuhany, természetben lenni, víz közelében lenni.

    •Írás: napló, manifesztáció, elengedő levélírás, amely felszabadítja az energiákat.

    •Gyógyulás: a Halak telihold támogatja a testi-lelki-energetikai tisztulást (reiki, jóga, légzőgyakorlat, fascia lazítás).

    Útravaló kulcs🗝️üzenet:

    A szív ereje

    Ez a telihold különösen a szívünket világítja meg, akár a múlt sebeit.

    A fájdalmak most nem azért törnek fel, hogy újra fájjanak, hanem hogy megtisztuljanak, tisztábban érezzük, kikhez vagy mihez kapcsolódunk igazán. Feltétel nélküli szeretet: könnyebben nyílhatunk meg a megbocsátásra és együttérzésre. Intuíció: a szív most nemcsak érez, hanem tanít is.

    Mit tehetsz most a szívedért?

    •Napló írás: jegyezd fel, mit érzel most – ezek a szív üzenetei. •Meditáció: képzeld el, ahogy zöld vagy aranyló fény tölti ki a szívedet. Szívből való elengedés: gondolj arra, amit el szeretnél engedni, és képzeld el, hogy a Hold fénye kimossa a szívedből.

    •Álmaid figyelése: a Halak energiája felerősíti az álmokat – hallgasd meg, mit üzennek.

    Összefoglalva

    Ez a telihold olyan, mintha a Hold fénye egyenesen a szívünkre sugározna. Minden rejtett érzést láthatóvá tesz, hogy megtisztuljunk, gyógyuljunk, és közelebb kerüljünk a szívünk valódi igazságához.

    © Kamilla Csigás ✦ JadeVenusLifeOfTheStars — All Rights Reserved